Könyves álompasik párbaja 2012 - 6. Forduló - A döntő: Barrons Vs. Cortez


Kemény egy hónapon vagyunk túl. Láthattunk angyalokat elbukni, levadászott árnyvadászokat, szárazra szívott vámpírokat, de még darabokra tépett vérfarkast is. Most már csak két pasi maradt talpon: Cortez, Leiner Laura Szent Johanna gimi c. könyvsorozatából és Jericho Z. Barrons, Karen Marie Moning, Tündérkrónikák c könyvsorozatából.


Itt az ideje, hogy megkezdődjön a véres (csak vicc!!), mindent eldöntő küzdelem, melynek a végén CSAK EGY MARADHAT (bocs, ezt mindig ki akartam "mondani" :P)!  Az oly sok tini lány szívét megdobogtató, gitározó fiú és a két lábon járó rejtély, erős, veszélyes antihős mindent bevetve küzd a döntőben a címért, melyre MINDEN könyves férfi karakter áhítozik. 


Döntsük el végre, hogy Ki 2012 Könyves álompasija!


A szavazás Július 23-án, 23:59-kor zárul. Ami azt jelenti, hogy a 2012. év Könyves álompasiját 24-én koronázzuk meg (addigra vegyetek pezsgőt meg konfettit...)



A szabályok ugyanazok, mint mindig:
EGY EMBER CSAK EGYSZER ADHATJA LE A SZAVAZATÁT!
A többször leadott szavazatokat töröljük!


Jericho 'JZB' Barrons


Innen ismerheted: Karen Marie Moning: Tündérkrónikák
Először feltűnt: Keserű ébredés

Természetfeletti státusza:
 Nagyon szeretnétek tudni, nem igaz? Nos, maradjunk annyiban, hogy "más", mint a többiek.

Kampányának vezére: 
wilwaren @ Nem harap a... & Wee @ Wee blogja


Ha már feladtad, ha már úgy érzed, minden kártyádat kijátszottad, ha már nem tudod, merre tovább, mert mindent felfalt a Sötétség – tudd, hogy Ő eljön érted. A remény erőssé tesz. A félelem megöl.
Ő mindig rád talál….

Jericho Z. Barrons a mezőny legtitokzatosabb alakja. Származása éppolyan rejtély, mint mibenléte, hiszen a harmincas, veszettül jóképű, arany bőrű és sötét hajú Barrons lehet ugyanúgy mediterrán származású, mint valami ősi civilizáció gyermeke. Erőteljes felépítését és vad, állatias kisugárzását szofisztikált öltözködéssel próbálja ellensúlyozni, sikertelenül.

„Jericho Barronsszel kapcsolatban csak az biztos, hogy vele kapcsolatban semmi sem biztos.”- Karen Marie Moning: Álom és valóság, 208. oldal

A Barrons önmaga egy enigma. Ha már úgy gondoltad, hogy kiismerted meglep egy újabb hihetetlen képességével, amitől tátva marad a szád. Mindegy, hogy vámpír, végzetes tündérherceg vagy gonosz szárnyas Vadász, Barronst az éjszaka összes iszonyú teremtménye féli. Kétségtelenül ő áll a tápláléklánc tetején, de ezt ő csak laza eleganciával veszi tudomásul.

„Akit Jericho Barrons kedveskedve megérint, az úgy érzi magát, mintha ő lenne a legkülönlegesebb ember a világon. Olyan ez, mint odamenni a dzsungel legnagyobb, legvérszomjasabb vadállatához, lefeküdni mellé, a szájába tenni a fejed, és ahelyett hogy megölne, megnyalogat és dorombol”. - Karen Marie Moning: Álom és valóság, 273.oldal

Egyértelmű erőfölényéhez szarkasztikus, érdes és szókimondó modor társul, és soha nem tudhatod, hogy megbízhatsz-e benne, de akkor is őt, a csúcsragadozót akarnád magad mellett tudni, ha leomlanak a falak a világok között. Tőle nem fogsz romantikus szavakat hallani, de mindig ott lesz, ha szükséged van rá, akár hívod, akár nem. Barrons nem jó, Barrons nem rossz, Barrons nem sorolható kategóriába, hiszen ő maga egy külön kategória. Talán soha nem is fogjuk megérteni micsoda is Ő, hiszen nem engedi magát kiismerni. 

Ezek után van-e valaki, aki ki mer állni az éjszaka veretlen urával?
Senki? Gondoltam…


És van még valami, amiért érdemes Barronsra szavazni: amennyiben Barrons nyer a játék legvégén, akkor azok között, akik rá voksoltak kisorsolunk egy Shadowfever példányt a Cor Leonis kiadó felajánlásából.





Cortez

Innen ismerheted: Leiner Laura - A Szent Johanna gimi sorozat

Természetfeletti státusza: 100% Ember

Kampányának vezére: Petra @ Amik érdekelnek & Évi


Ha gondosan kócosra beállított barna hajú, kék szemű 18 év körüli pasit látsz, zenét hallgatva, Buda utcáit róva esetleg pilóta napszemüveg mögé rejtőzve, kapucnis pólóban és deszkás cipőben, már gyanakodj! Ha pedig gördeszka vagy egy gitár van nála, állítsd meg! Biztos lehetsz benne, hogy Cortez az!

Igen, ő a suli legmenőbb diákja, eszméletlen laza, a legújabb divat szerint öltözködik, sportol és zenél, egy liter cola felhörpintése után is képes elaludni, ha ledobnánk a világ bármelyik pontján megértetné magát, de nem ezek a legvonzóbb tulajdonságai. A kreativitásában rejlik a varázsa és persze a megbúvó mosolyaiban. A zene- és rajztehetségét fegyverként használva fejezi ki érzéseit, elképzeléseit, gondolatait, és próbálja tudatni ezeket a sorozat gyanútlan főhősnőjével. Éretten kezeli a legkomolyabb helyzeteket is, ugyanakkor lappang benne egy rész valódi gimnazista, a humorában, a vak szerelmében, a sokszor bekacsintó ’nem érdekel mi van’ hozzáállásában.

~ I'll send a letter to that girl
Asking her to by my own
But my pen is writing wrong

So I'll say it in a song ~ 


~ Levelet fogok küldeni annak a lánynak,
Hogy megkérjem, legyen az enyém,

De a tollam rosszul ír,
Szóval dalban mondom el. ~ 

(Green Day- Dry Ice)


És ezek után kell még egy indok, hogy miért szavazz először rá és ne a többi versenyző valamelyikére? Ki vágyhat többre annál, hogy a szeretett pasi az életé kockáztatva, egy emeleti ablakba kiállva valljon szerelmet?

~ I don't believe that anybody
Feels the way I do about you now ~

~Nem hiszem, hogy bárki úgy érezne
veled kapcsolatban, mint én. ~

(Oasis – Wonderwall)

Mert Cortez az egyetlen, mai, valós világban élő, ízig-vérig ember pasi a mezőnyben. Aki ha előveszi romantikus oldalát, teljes mértékig ellenállhatatlan.

Szavazz, hogy megtudjuk ki az álompasi, majd töltsd ki a szavazás alatt lévő rafflecoptert, hogy esélyes legyél az ajándékok megnyerésére! Egy párosra csak egy szavazatot adhatsz le egy fordulóban!





A rafflecopter kitöltése kötelező azoknak, akik a nyeremények sorsolásában részt akarnak venni!


a Rafflecopter giveaway


Ne felejtsék el, hogy vannak nyereményjátékaink is. Részletek ITT!


*Az alpári, obszcén, zavaros, agresszív, fenyegető hangú, mások személyiségi jogait és jó hírnevét sértő és aláásó hozzászólásokat töröljük!*

82 megjegyzés:

  1. Én írom az első hozzászólást? :)))
    Akkor TEAM BONES! :D

    VálaszTörlés
  2. Barrons! You are the Best (and the Beast) Forever! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mess with the best, you will die like the rest? :DD

      Törlés
  3. Cortez :) A tündérkrónikákat még nem olvastam, de hétvégén belekezdek, addig is hajrá Cortez :D

    VálaszTörlés
  4. Team Cortez hajrááá te vezetsz <3

    VálaszTörlés
  5. TEAM CORTEZ!!






    De kérlek titeket gyűlölködő kommenteket, ne írjon senki senkinek, mert az előző fordulónál dúrvult a helyzet! Valaki Barronst szereti, van aki Cortezt ! Kész ! Ne vesszetek ezen össze!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
  6. cooorteeeeeeeeeez <3<3<3

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok.
    Hajrá Barrons,elvégre álompasit keresünk:}}}}

    VálaszTörlés
  8. Hajrá C.♥!!!:)))Remélem ez nem olyan forduló ez, mint a D. vs C.... Nem akarok veszekeedniii.:)))
    #Team C.♥♥

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves nemtudomkicsoda Névtelen, aki Cortezt szidja! Elmondanám, hogy én az összes könyvet olvastam ezek közül, valamint a kampányszövegeket is, és minden fordulóban szavaztam, mégis Corteznek drukkoltam végig, úgyhogy leszel szíves nem általánosítani. Az pedig, hogy az első kötetet elolvastad még nem jelenti, hogy ismered a történetet. És ki mondta neked, hogy ha valaki még nem 200valahány éves akkor nem lehet álompasi? Valaki ragaszkodik a természetfelettihez, vámpírokhoz, miegymás, de van olyan is, aki jobban szereti a "valóságos" történeteket (persze ez nem azt jelenti hogy valóságos, csak hogy lehetne az is). Éppen ezért nem kellene vitát nyitni, hogy melyikük a jobb, vagy szidni és lesajnálni valamelyik karaktert, mert mindenkinek más tetszik. Ennyi.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    3. Értem amit mondani akarsz, de azért elég bajos lett volna ha akár csak 3 karaktert nem ismert a 16-ból, akkor volt kb 5 napja elolvasni a könyveiket? Ezért voltak a kampányszövegek, amiket valószínűleg elolvasott az aki akart az adott párbajban szavazni. De ha csak a párbaj egyik résztvevőjét ismerte, szerette, végigolvasott vele egy egész könyvet, nem hiszem, hogy az ellenfele meg tudta volna győzni egy rövid kampányszöveggel. Persze elképzelhető.
      Ezáltal, ha Cortezt szereti, rá szavaz. És miért ne toborozhatna?! Talán a többi versenyző mellé nem gyűjtik a szavazatokat? Molyon olyan kampányolás folyik, ha esetleg nem tudnád, hogy már kezd kiakasztani, de Cortez mellett senki nem kampányol mindenki csak szidja. Az összes többi versenyző mellett kemény kampányolás folyt végig. Egyértelmű, hogy a facebook közössége szavaz, őket tudták mozgósítani.
      És ha te megkérnél valakit, hogy szavazzon a kedvencedre, nem hiszem, hogy venné a fáradtságot, hogy elolvassa a többi párbaj kampányait. valamint nem mondja nekem senki, hogy csak Cortez rajongói kérik meg a barátaikat, hogy ismeretlenül szavazzanak...
      És szerintem teljesen rendjén van, hogy a tiniknek a nekik szánt könyv, és azok szereplői a kedvenceik. Erősen kiakasztó lenne, ha egy 14 évesnek is, ahogy neked, V lenne a kedvence...
      Végezetül elárulom, imádom Barronst, rá szavaztam úgy, hogy olvastam a SzJG könyveket is.
      Vivi

      Törlés
    4. Látod kedves Névetlen itt egy épkézláb válasz amit mindenki megért.. Grat Vivi.

      Törlés
    5. Köszi :) Már felhúztam magam ezen az egészen, de leírtam és mindjárt lenyugodtam :D Hihetetlen mit összeszenvednek egyesek! Szavazz azt kész! :D Ez egy játék...
      Vivi

      Törlés
    6. Szerintetek az fer, hogy megkérem a barátom barátját szavazzon erre és erre a karakterre, úgy, hogy fogalma sincs ki-kicsoda??? Nekem eszembe nem jutna megkérni a baráti körömet erre.
      Corteznek nem kampányolt senki??? Az írónő mit csinált akkor, minden szavazás előtt??? Ti Cortez fanok honnan vettétek, hogy lesz ez a játék???
      Én is szépen felhúztam... inkább be is fejezem, mert akármi is lesz itt a végeredmény az igazi ÁLOMPASI már megvan. TEAM JZB!!! :)
      Szerintem az is eléggé kiborító lenne, ha mi NŐK rákattannánk a kissrácokra. :))))))

      Törlés
    7. Cujo, nem tudom ez nekem szól-e, de...
      nem mondtam, hogy fer, de csinálják, az naiv aki ezt tagadja. Én csak az olvasó ismerőseimnek a figyelmét hívtam föl a szavazásra, akiket érdekelhet, de az elvakultak mindent megtesznek...
      Azt mondtam, molyon nem kampányolnak érte, majd, hogy facebookon igen.
      Majd, hogy Barrons-ra szavaztam, bár az én álompasim már kiesett.

      De azt mindenképp leszögezhetjük, ha nekem írtad, ha nem, hogy a tiniket a legkönnyebb internetes szavazásra mozgósítani (ezáltal az ő korosztályuk kedvence esélyes). Azonban, mint láthatjuk nem csak őket lehet.
      Vivi

      Törlés
    8. Cujo - Nem lett korlátozva, hogy ki hogy, hol és kit toborozhat. Nem is tudtuk volna ellenőrizni, ha le is korlátozzuk. Így mindenki azt veszi rá, hogy szavazzon, akit akar és tud. Ez mind a két táborra igaz, így ha te azt mondod, hogy unfair, akkor kezdj te is toborozni olyanokat, akik nem olvasnak/nem ismerik a karaktert és kiegyenlítettek lesznek az esélyek.

      Törlés
    9. Kedves Vivi nem neked szólt személy szerint. :) Csak annyi helyen olvastam már, hogy Cortez mellett senki se kampányol. Holott neki volt a legjobb kapmánya... :)

      andie
      Igazad van tényleg nincs korlátozva, de én tisztességesen szeretek játszani. És ugyebár az már nem a valós eredmény ha olyanokat kérek meg akiknek halvány fogalmuk sincs arról kiről vagy miről beszélek. Dehát akkor rendben, lássunk miből élünk. .. :)
      ღ☼ღ HAJRÁ Barrons ღ☼ღ

      Törlés
  10. Hajrá Barrons!!!!Éljenek a férfiak! A kisfiúknak még van idejük felnőni és csatákat nyerni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cortez is felnőtt már :)

      Törlés
    2. Barrons legalább hamarabb hal meg mint Cortez! Nah, de most nincs igazam?

      Törlés
    3. Ha ismernéd Barronst, akkor rájönnél, hogy ez nem így van. :)

      Törlés
    4. Ismerem mind a két könyvet olvastam és a SzjG nekem jobban tetszik!

      Törlés
    5. "Barrons legalább hamarabb hal meg mint Cortez!" hm?? érdekes feltevés :)

      Törlés
    6. Névtelen: Ha majd elolvasod az 5. részt is, akkor megérted miért vicces ez a mondat amit írtál. Barrons még sok meglepetést tartogat.

      Törlés
    7. Cortez nem kisfiú. :)
      Hajrá Cortez.. Ő legalább ember, még csodás. ♥

      Törlés
  11. Hajrá Barrons! Mintha sok lenne a tini, de nem gond. Azért nem adjuk fel ;)Győzzön a jobb, aki lehetőleg már nagykorú, így nem tartoztatnának le fiatalkorú megrontásáért, ha rajonganék. Bár a bolond zaklatói státusz sem olyan vonzó... :D Mindegy! Hajrá Barrons! )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D hm.... 14 felett már nincs gond... :D

      Törlés
    2. Hogy ne lenne! Még ha bele egyezik is, adott esetben ő kezdeményez, 16 alatt még fiatalkorú megrontása. Magyarország 2012. :) Japánban 13 a korhatár, ami azért jellemző. :) Barrons viszont sokszor elmúlt 16. Már-már gerontofil hajlamokra vall a rajongásom, de vállalom :D

      Törlés
    3. 14 év feletti sértett 14 év felettivel beleegyezéssel nem bűncselekmény. Már így van egy ideje :)

      Törlés
    4. :o Mik vannak! Kicsit nem figyelek oda és lehetne 15 éves barátom? :D Jáááj! Nem... Maradok a férfiaknál ;)

      Törlés
    5. Hát igen, de akár bűncselekmény akár nem, jobban jársz ha maradsz a férfiaknál :D

      Törlés
  12. Hajrá Cortez! <3

    VálaszTörlés
  13. Barrons az igazi! Aki nem hiszi nézzen utána! :))))

    VálaszTörlés
  14. Cortez a favorit!Barrons se rossz, de nekem C. szimpibb! ;)

    VálaszTörlés
  15. Szerintem sem szabad veszekedni!
    Olvasom a Sz.J.G.-t és tetszik, de itt egy csomó klassz könyvsorozatot találtam köztük a Tündérkrónikákat is ami nagyon érdekel. És szerintem ez a lényege ennek az egésznek, hogy új könyveket ismertetnek meg velünk ami tök jó.
    Úgyhogy: hajrá mindkettő!!!

    VálaszTörlés
  16. Szerintem is felesleges veszekedni, aki a fiatal srácokra bukik, az szavazzon Cortezre, aki viszont a felnőtt férfiakat szereti az szavazzon Barronsra.

    VálaszTörlés
  17. Cortez FOREVER!!!

    VálaszTörlés
  18. Olvastam mindet, és szeretem Barrons-t, de elmondhatom, hogy CORTEZ mellett labdába sem rúghat. CORTEZ nem csak a tiniknek kell, hanem akár a huszonéveseknek is.

    CORTEZ a jobb, úgyhogy Barrons ezt neked: :P

    VálaszTörlés
  19. Team Cortez!(: <3

    VálaszTörlés
  20. Lányok, ne veszekedjetek, lécci!

    Ez játék nem pedig vérre menő harc! Abban egyet kell értenem, hogy Cortez kirakása az írónő oldalára nem volt szép, mivel Moning nem fogja megtenni. De ezzel szembe ízlések és pofonok, a fiatalok igy is-ugy is Cortezre szavaznak, mert Barrons az érettebbeknek fontos! Szeribtem szavazzuk meg Cortez 2012 álomFIÚJÁnaj, Barronst meg 2012 álomFÉRFIJÁnak.
    Ivy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezért lesz legközelebb ketté szedve... :)) Csak nem voltunk benne biztosak, hogy elterjed a játék annyira, hogy külön külön is meglegyen a jelöltek létszáma.

      Törlés
    2. ez kampány. ez erről szól. Ha kiteszi,ha nem, akkor is nagyon sok mindenki szerzett volna róla tudomást. Bár,mint tudjuk..a legjobb védekezés a támadás.....

      Törlés
    3. Szerintem, mivel Magyarországon egyetlen "srácot" juttattak be, aki magyar, nem meglepő a végeredmény. Angliába és más országokatban nem ez lett volna. Ahogy itt sem ha nem egyedül csak Cortez lenne híres magyar "pasi". Én nem támadtam, csak elmondtam egy véleményt és azt, hogy szerintem mi szép dolog és mi nem volt fair vagy szép. Sajnálom ha ezzel bárkit megbántok, de alá kell írnia mindenkinek, ha Moning magyar író lenne, Barrons nem lenne lemaradva, megjegyzem, így is keményen tartja magát!
      Ivy

      Törlés
  21. Mindenki szavazzon arra akit szeret és kész.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, most mondtad meg a tutit! :D
      Van egy szomorú hírem. Valamelyik csapat veszteni fog. Nem mondom, hogy felhőtlenül boldog leszek, ha mi leszünk azok, no de ez tényleg nem probléma az életben. :)

      Törlés
  22. Így van. Bármelyikük is nyer akkor is Barrons marad az álompasi, Cortez meg az álomsrác, ezt a címet már úgysem lehet egyiküktől sem elvenni.

    VálaszTörlés
  23. Ne haragudjatok kedves szavazók,de most én is megosztanám a véleményemet.
    Akik Damon-t siratják az előző kör miatt, azok csak meguknak köszönhetik az egészet. Szavazz egyszer,legálisan,és ne próbáld meg kijátszani a "ládát." az a te bajod,hogy lusta vagy elolvasni a feltételeket, a szabályokat, vagy bármit is..Egyébként,már aki észrevette,és nem él hatalmas ködben a vámpírok imádata miatt-egyébként most nem bántok senkit, tényleg-, akkor az tudja,hogy CORTEZ az egyetlen magyar szereplő.Az egyetlen magyar könyv szereplője,aki ide bejutott.Már csak ezért is nagyon megérdemli..Kicsit szomorú,hogy szinte az egész csak vámpírokról,farkasokról,vérfarkasokról,boszorkányokról,stb.. szól..Igen, ez a mai trend.Felfogtam,Elfogadom.De az,hogy valaki már az írónőt bántja,hogy kampányol,az nagyon nem fair.De javaslom,hogy nézz utána, hogy Ő mit "kampányolt" ..Megköszönte a szavazóknak,hogy körről körre az ő versenyzőjét juttatták tovább,nem kis szavazattal, de a Damon vs Cortez szavazásnál eldurvult helyzet miatt kijelentette, hogy nem hajlandó a szavazóit, fanjait,és olvasóit kitenni semmilyen bántalmazásnak, és ne szálljanak vitába. Ő örül annak,hogy az utolsó előtti párbajban is helytállt a szereplője, de befejezi a "harcot." Ezeknek ajánlom nézz utána, és majd AKKOR beszélj,és bánts másokat.. Egyébként én is a tisztességes dolgokat szeretem,és támogatom a kampányt. Ez erről szól. Kampányolj kedvencedért,ez így helyes! :) De ne bánts másokat, és más könyv szereplőit.Egyénként nekem is inkább álompasi egy hús-vér ember, nem pedig egy természetfeletti lény.
    Ja,és még valami.. Ez egy KÖNYV-csata.. nem sorozat.. Fogadjunk,hogy Damon nevének megpillantásakor a sorozatban szereplő srác arca ugrott be... ?! Naugye.. ez a nem mindegy....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát te meg mondtad a tutit!Az biztos.:))

      Törlés
    2. ha ez elismerés,akkor nagyon szépen köszönöm :) csak a véleményem :)

      Törlés
    3. Teljesen egyetértek!

      Törlés
  24. Szerintem am tök viccesek vagytok........ Vérre mentek pedig akiken vitotkoztok még csak nem is léteznek..

    VálaszTörlés
  25. Ne vitatkozzatok,úgy is Cortez fog nyerni.
    Az írónőt meg hagyjátok ki ebből.
    Na de akkor is hajrá Barrons{:

    VálaszTörlés
  26. Nehéz döntés mind 2 álompasi (legalábbis nekem)

    VálaszTörlés
  27. elismerésre méltó hogy C. bejutott ebbe a versenybe egyetlen magyar és ízig-vérig ember karakterként ráadásul most már a döntőben van. ez a párbaj nem arról szól hogy egymás kedvenc könyvbeli álompasijait szapuljuk. a "háború" alatt mindegyik kampányszöveget elolvastam attól függetlenül hogy mindig biztos voltam benne hogy kire szavazok.nagyon sok szöveg tetszett szóval tuti hogy el fogom olvasni a nagyját ezeknek a könyveknek

    VálaszTörlés
  28. 23 évesen Cortezre szavaztam, mert egyszerűen szeretem a karakterét. 45 évesen anyukám is rá szavazott, mert egyszerűen szereti a karakterét. Cortezre nem úgy kell nézni, mint egy gyerekre, hanem mint olyan karakterre, aki rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amik alapján ha egyidős lenne velem, ideális partnernek találnám. Ez pedig nem korfüggő.

    VálaszTörlés
  29. HAJRÁ CCCOOOORRRRRRRRTTTTTEEEEEEEEEZZZZZZZ!!!!!!!!Ő AZ ÁLOMFIÚÚÚÚÚ

    VálaszTörlés
  30. Hajrá Coteeeeeez!!! És mondjuk együtt, C-O-R-T-E-Z az igazi álompasi!! Ééééés hajrá Corteeeez!!!! :D ♥♥♥♥

    VálaszTörlés
  31. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  32. Ha ez a Cortez gyerek legyőzi Barrons-t akkor minden tiszteletem neki.Vagyis inkább nem,mert tudom,hogy rengeteg tini van és így Barronsnak kevesebb esélye van.De azért ha valaki ismeri Barronst és 14 fölött van, akkor nem hiszem el, hogy rá szavazna.Na mindegy.....
    A lényeg,hogy TEAM BARRONS FOREVER!!!!!
    (Azért megnéznék egy Barrons - Cortez találkozást!:P szegény fiúcska...XP)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barrons - Cortez találkozó nem jöhetne létre,soha.. hisz kettőjük közül csak Cortez ízig-vérig ember ;)))

      Törlés
    2. Viszont Barrons az igazi férfi :D ;)

      Törlés
    3. az nem zavar hogy egyikük sem létezik???

      Törlés
  33. Nem szeretném kiábrándítani a rajongókat, de Cortez sem élő személy :D

    VálaszTörlés
  34. Am Cortez sem gyerek!!! 19 éves!!!

    VálaszTörlés
  35. Valóban nem gyerek, de egyelőre még csak egy fiatal srác. Ha majd befejezi az egyetemet, utána 25 év felett már belőle is férfi lesz. :)
    Kampányszöveg alapján egyébként én is szimpatikusnak találom Cortezt, de mivel a gyerekem lehetne, ezért én nem tudok rá álompasiként gondolni. Itt meg ugye nem arra kell szavaznom ki a szimpatikus, hanem ki az álompasi. Kinézet alapján ezért mindenképp Barrons a nyerő.

    VálaszTörlés