Kritika - Sherrilyn Kenyon: Infinity

“I will fear no evil for I am the baddest beast in the land.”

Cím: Infinity
Szerző: Sherrilyn Kenyon

műfaj: YA Urban Fantasy
hossz: 306 oldal
sorozat: Chronicles of Nick, #1
külföldi megjelenés: 2011. Márc. 22. (Paperback)
kiadó: Atom

At fourteen, Nick Gautier thinks he knows everything about the world around him. Streetwise, tough and savvy, his quick sarcasm is the stuff of legends. . .until the night when his best friends try to kill him. Saved by a mysterious warrior who has more fighting skills than Chuck Norris, Nick is sucked into the realm of the Dark-Hunters: immortal vampire slayers who risk everything to save humanity.

Nick quickly learns that the human world is only a veil for a much larger and more dangerous one: a world where the captain of the football team is a werewolf and the girl he has a crush on goes out at night to stake the undead.

But before he can even learn the rules of this new world, his fellow students are turning into flesh eating zombies. And he's next on the menu.

As if starting high school isn't hard enough. . .now Nick has to hide his new friends from his mom, his chainsaw from the principal, and keep the zombies and the demon Simi from eating his brains, all without getting grounded or suspended. How in the world is he supposed to do that?

Infinity... pár hónapja már viccelődök azzal, hogy milyen ironikus esetemben a könyv címe, mert akkora mumus volt számomra, mint anno Acheron. Sokan tudják, hogy hosszú időbe tellett, mire végre elkezdtem mindkét könyvet, és kb. ugyanannyira sokáig tartott, mire befejeztem. Tulajdonképpen már mindenki azt hitte, hogy soha az életben nem érek a végére. DE nem azért, mert olyan rossz volt vagy hasonlók, sőt, imádtam! Ezért is nevezem ezeket mumusnak. Ahogy az írók írói válsággal küszködnek, úgy én olvasói válságtól szenvedek mostanában, sajnos elég gyakran és ez elég hosszú ideig tart. Ráadásul a legrosszabb, hogy visszaeső vagyok... Na mindegy, a lényeg, hogy sikerült az Infinityt is egy ilyen időszakban elkezdenem, így az első 80 oldal után, kb 1,5 hónapig nem olvastam belőle egy betűt sem. Viszont, tegnap újra felkaptam és látástól vakulásig olvastam, és ma sikerült is befejeznem. 

értékeljünk:

Megmondom őszintén, akármennyire is imádtam felnőtt Nicket a Dark-Hunter sorozatban, kicsit féltem ettől a sorozattól, főleg az első részétől. Hiszen itt Nick még fiatal, még semmit sem tud a természetfeletti harcokról, amik körülötte érte folynak, viszont mi már annyi mindent tudunk a DH-ból, amiről Nick még csak most hall először, amit csak most tapasztal meg, hogy attól féltem a túl sok infó ismétléstől kissé unalmas lesz.

Ennek ellenére nagy meglepetésemre, ez kevesebbszer fordult elő, mint gondoltam. Bár a könyv főcselekmény szempontjából elég lassan épül fel, és ezt a sebességet tartja is egészen a végéig mégsem éreztem igazából unalmasnak. Hogy miért? Hát mert Nick hihetetlenül könnyűvé tette az olvasást. Ő pont az a fajta karakter, akinek a szemén keresztül BÁRMIT képes lennék elolvasni, de tényleg bármit. Persze csak ha ugyanezzel a személyiséggel rendelkezne. HATALMAS arc a srác. Ahogy a fülszöveg is mondja, a szarkazmusa és a villámgyors, mindig szórakoztató kommentjei, belső monológjai legendásak. Ezen felül, tizennégy éves létére mértéktelenül tiszteletteljes (annak ellenére, hogy képtelen kordában tartani szarkasztikus humorát - hálisten!) és gondolkodásmódja sokkal érettebb. Ez persze a kicsit sem elkényeztetett gyerekkorának és neveltetésének köszönhető. Szerintem a kölyökre senki nem tudna rosszat mondani. Mondjuk az azért meglepett, hogy viszonylag gyorsan dolgozza fel a természetfeletti dolgokat, még akkor is, ha valamilyen szinten kételkedik bennük, de távol álljon tőlem, hogy ezt negatívumnak hozzam fel. Én csak örülök, ha nem futunk felesleges idő és oldal kitöltő köröket. Viszont ennyit Nickről, mert nem akarok lelőni semmilyen apró kis poént, mert minden egyes tűhegynyi személyiség vonása és fejlődése ad valami pluszt az olvasási élményhez.

“We don’t need your pity. We get along just fine without it and them other things too. You don’t need electronic crap to live. You know, people lived for thousands of years without it. There’s a big difference between stuff you want and stuff you need.”

De persze nem csak Nick viszi egyedül a könyvet, hiszen ott van egy hatalmas csokor mellékszereplő. Nick osztálytársai/iskolatársai közül sokan tartoznak az "Elit" klubhoz, ami alatt a paranormális "cirkuszt" értem. Bubba és Caleb fergeteges! Vannak démonok, alakváltók, beavatott emberek, akik a Sötét-Vadászoknak segítenek, sőt még egy beszélő könyv is. Van egy lány, Nekoda, akit még nm tudok hová tenni, de egy biztos: Nick teljesen bele van zúgva, ám a lány nem egészen az, akinek mutatja magát. Azt mondjuk kicsit sajnálom, hogy belőle nem kaptunk többet, igen keveset szerepel annak ellenére, hogy már tudni lehet, hogy nagy játékos, úgyhogy furdal is rendesen a kiváncsiság, hogy mi a helyzet vele és mi lesz ebből a Rómeó és Júliából (vagy inkább Szépség és a Szörnyetegből). De az is igaz, hogy jó hosszú sorozatnak nézünk elébe, nyilván fel kell osztani. Na és persze maguk a Sötét-Vadászok is feltűnnek, legalábbis Kyrian és Acheron.

“But, Bubba? Aren’t you and Mark friends?"
„Ah, hell no. Mark’s not my friend, he’s my minion.”
Mark stiffened. “I prefer sidekick. I tried once for the title of Padawan, but Bubba wigged out saying that mentors are always killed off in books and movies and he’d be damned if he was going to die once he taught me everything I needed to know about killing zombies."
„Then why let you be his sidekick? Isn’t that the same thing?” Nick asked.
Mark laughed. "Uh, no. In the movies, the sidekicks are the ones who die.”

Mondjuk azért az érdekes volt, hogy tulajdonképpen ők nem sokat csináltak a  könyv nagy részében, és a "gyerekekből" álló spontán hadsereg küzd meg mindenfajta zombival meg veszélyes démonokkal. Értem én, hogy ez a sorozat nem a Sötét vadászokról szól, és rendben is van, hogy nem ők vannak a középpontban, és nem lopják el a reflektorfényt, csak furcsálltam, hogy ott vannak, de mégsem figyel senki erre a csapat idiótára. :D

“Hey!" Caleb snapped as he realized Nick was about to lock him on the outside with their attackers. He pushed the door open and glared at him. "No man left behind."

Nick scoffed. "This aint' the army, boy. It's every man for himself. Fall behind. Get eaten”

Óh és plusz pont a mindörökké kedvenc karakteremért. A karakter, akinek elég csak meglátnom a nevét, és már röhögőgörcsöt kapok. Simi sosem okoz csalódást..:)

"You one of them humans can’t follow Simi speak. That’s okay. This is why the Simi don’t bother talking to most humans ‘cause, no offense, you all weird. Some of you even stupid. Real stupid. Like stump stupid. It’s the lack of hornays, I say. See, only really smart creatures have hornays…except for them moo moo cows – they not bright. But akri says there’s always an exception to every rule. So they would be the exception to the hornay one. But they taste really good so the Simi will forgive them for bringing down her bell curve of superior intellect over all the other nonhorned subspecies.”

És persze feltűnik Ambrose is, akit a DH rajongóknak nem kell bemutatni, a jövendőbeli olvasóknak pedig csak annyit, hogy erős kötelék köti Nickhez, és mindent megtesz annak érdekében, hogy Nick ne veszítse el emberségét, és ne váljon az ultimate gonosszá, aki elpusztít mindent és mindenkit. Miközben Nick apja ennek szöges ellentétét akarja elérni. Egyébként a sorozat valójában erre épül fel...

Szerintem nyugodtan mondhatom, hogy amíg a zombi inváziós cselekménnyel sem volt igazán bajom (tetszett a játékos megoldás), mégis csak a karakterek és a kialakuló kapcsolatok, hatalmas, siratós, has-fájdítós poénok, illetve Nick valódi származását körülölelő rejtély az, ami miatt igazán jó volt ez a könyv. És annak ellenére, hogy igazából elég sok mindent már tud a veterán DH rajongó, ugyanannyira élveztem, mintha ezzel kezdtük volna.

P.S.: Imádom, ahogy Kenyon beleépíti a könyvek címét a történetbe:

“To infinity then. (Bubba)
What’s that mean? (Nick)
It’s something my dad used to say when I was a kid. To infinity, meaning you’d see something through to the end. (Bubba)
Infinity is never-ending. (Nick)
That’s right, which means you keep going and going no matter what happens or what obstacles you meet. Over, under, around or through. There’s always a way. And if you have to chase something to infinity, strap on your big-boy pants, hiking boots, and go. (Bubba)”

Kedvenc karakter(ek): Nick, Caleb, Bubba, Simi, Ambrose, Mark, Acheron
Kedvenc jelenet(ek): Az összes vicces jeleneten kívül, amikor Ambrose és Nick beszélgetnek a kocsiban.
Kedvenc idézetek: Fentebb említettek, de túl sok van, úgyhogy ez itt mind!

Összesítés: Pro és Kontra

Összesítés	Pro(+)	Kon(-)
Írás	Szórakoztató, tanulságos	-
Történet	Érdekes, nem a megszokott zombis	Kissé lassan épül fel
Karakterek	Hibátlan, idióták (jó értelemben), többrétegűek	-
Borító	Mindkét borítót imádom	Viszont a paperbacknél (Atom) idegesít a Kenyon-ban az a kis o betű