EMHTU ~ A Hajnalra várva

A Könyvek Háborúja ezennel HTUH ~ Hivatalos Tündérkrónikák Újraolvasás Hostess! 

Aki lemaradt volna...

A Cor Leonis Kiadó Karen Marie Moninghoz hasonlóan közös olvasást tervez a kezdetektől, egyszóval a lényeg: Olvassuk együtt (újra) Mac és Barrons kalandjait!

Minden HTUH Idézeteket, jeleneteket fog megosztani a Facebookon illetve a blogokon, hogy ezzel is kedvet csináljunk másoknak a sorozat olvasásához.

A Könyvek háborúja elérkezett a harmadik rész végéhez, így ideje, hogy összeszedjük a facebookon megosztott idézeteinket/jeleneteket:

"Elviselhetetlen hatalmi egyensúlyhiány feszül köztünk. Nála van az összes adu, nekem meg alig sikerül kezdenem valamit azzal a néhány nyamvadt alsóval meg felsővel, amelyet az élet oszt."

–Tényleg tudod, mikor hazudnak az emberek? Bólintott.
– Bizonyítsd be!
– Jársz valakivel?
– Nem.
– Van valaki, aki érdekel?
– Nem.
– Hazudsz.
Megmerevedtem.
– Nem, nem hazudok.
– De igen. Lehet, hogy nem jársz senkivel, de van valaki, aki eléggé érdekel ahhoz, hogy pajzán gondolataid legyenek vele kapcsolatban.
Haragosan néztem rá.
– Nem igaz. És ezt te nem tudhatod.
Vállat vont.
– Sajnálom, Mac. Akkor is kihallom az igazságot az emberek szavaiból, amikor még maguknak sem ismerik be. – Felvonta egyik sötét szemöldökét. – Nem hiszem, hogy én lennék az, ugye?
Elvörösödtem. Épp most érte el, hogy erre gondoljak. Kettőnkre. Meztelenül. Hűha! Tökéletesen egészséges, fiatal nő vagyok, ő meg nagyszerű pasi.
– Nem – feleltem zavartan.
Felnevetett, aranyló szeme csillogott.
– Ez emeletes hazugság. Mondtam már, hogy hiszek abban: a nők fantáziáit valóra kell váltani?

V'lane körbejárt, és a végén olyan fagyos volt a tekintete, mint az éjszaka.
– Miben sántikálsz, sidhe-látó? Más az illatod.
– Új hidratálót használok. – Megérezte, hogy nemrégiben ettem egy fajtársából?

– ... nem csókoltam meg. (...)
– Akkor meg mit keresett a nyelve a maga szájában? Az öklendezési reflexét tesztelte? – Mosolya egyáltalán nem volt barátságos. – És milyen eredmény született, Ms. Lane? Hamar beindul?

– Tudod, hogy Rowena ki fog nyírni, amiért idejöttél. – Ahogy megfogalmazódott bennem a gyanú, összeráncoltam a homlokom. – Vagy ő küldött?
– Nem. Kiosontam. Szerintem senki sem követett. Első helyen állsz azoknak a listáján, akiket utál, Mac. Ha ő küldött volna, a karddal együtt küld.
Levegő után kapkodtam. Sohasem akartam Dani ellen küzdeni. Nem mintha attól tartottam volna, hogy legyőzhet (bár a szupergyorsaságát figyelembe véve ez is benne van a pakliban), hanem mert nem akartam, hogy akár én, akár valaki más kioltsa benne azt a szemtelen szikrát.

"Barrons egy két lábon járó enciklopédia, amelyet nem tudok kinyitni.
Haszontalan.
Veszélyes. "

Az évek során számos bölcsességet hallottam apától. Nem sok mindent értettem belőlük, de elraktároztam őket magamban, mert Jack Lane nem beszél ostobaságokat, és úgy gondoltam, egy nap talán majd értelmet nyer egy része mindannak, amit mondott.
"Ha nem veszel tudomást egy kellemetlen helyzetről, azzal nem tudsz változtatni rajta, Mac. Csak azt tudod befolyásolni, amivel hajtandó vagy szembenézni. Az igazság fáj, de a hazugság ölhet."

– Csak saját magukkal törődnek – magyarázta Barrons, amikor ezt szóba hoztam neki. – Csak addig engedelmeskednek valakinek, amíg az előttük áll. Az Unseelie-k igazi ura az éhség, és ez a város terített asztal számukra. Több százezer évig csapdában ücsörögtek. Nem sok minden maradt belőlük, csak az éhség. Felemészti őket az üresség. Semmi más nem érdekli őket.
Éles pillantást vetettem Barronsre. A mondat végén különösen csengett a hangja, mintha... sajnálná őket.

– Ki maga? – kérdezte Barrons. Milyen fura kérdés! Hát nem tud rólam mindent? Erre a kérdésre én is szeretném kikényszeríteni belőle a választ.
– Mac vagyok. MacKayla Lane. – A vérem talán O'Connor, de a szívem Lane.
– A neve nem számít. Ki maga?
Vállat vontam. Hah! Már csak a térdem nem mozdult, a többi testrészem szabadon mozgott. Előrelendítettem a karom, csak hogy ő is lássa, képes vagyok rá.
– Egy huszonkét éves lány. Egy sidhe-látó. Lá...
– Ezek csak címkék – vágott közbe türelmetlenül. – Ki a fene maga, Ms. Lane?
Kinyitottam a szemem.
– Ezt nem értem.
– Csukja be a szemét. – A hangja visszaverődött a falakról. A szemem engedelmesen becsukódott, mintha Barrons saját szeme lenne.
– Csak önmagában létezik. Senki sem látja magát. Maga sem lát senkit. Senki sem kritizálja, senki sem ítélkezik maga felett. Nincsenek törvények. Nincs olyan, hogy jó vagy rossz. Hogyan érezte magát, amikor meglátta a nővére holttestét?
Rettenetes düh öntött el amiatt, amit vele tettek. Rettenetesen dühös voltam Barronsre, mert felhozta ezt a témát. A gondolat, hogy senki sem lát és senki sem ítélkezik felettem, felszabadítóan hatott rám. Forrt bennem a düh, és elöntött a szomorúság.
– Most pedig mondja meg, ki maga.
– A bosszú – feleltem hidegen.

– Hol a pokolban van? – csattantam fel. – Jól van? – kérdezte ő is ugyanabban a pillanatban.
– Órák óta várok.
– Mire? – Azt mondta, visszajön.
– Feltartottak.
– Talán felhívhatott volna – jegyeztem meg gúnyosan. – Tudja, felveszi a telefont, és azt mondja: Szia, Mac, késni fogok. Egy pillanatra csend lett a vonal másik végén, aztán Barrons halkan megszólalt:
– Összekever valakivel. Rám ne várjon, Ms. Lane. Rám ne építse a világát. Én nem az a férfi vagyok. Fájtak a szavai. Talán azért, mert pontosan ezt tettem: rá alapoztam az éjszakát. Magamban még végig is játszottam, mi fog történni.
– Bassza meg, Barrons.
– Ahhoz sem én vagyok a megfelelő ember.

Igen, összeterelték és hajtották az embereket.
A vágóhídra. Az én embereimet.
És én semmit sem tehettem ellene. Lehet, hogy eddig csak egy kis bicska voltam, az Unseelie-hús meg Uzit csinált belőlem és két lábon járó fegyverré varázsolt, de fájón tudatában voltam annak, hogy akkor is csak egyetlen fegyver vagyok. Csak védekeztem, de nem támadtam. Ebben a városban ma éjjel nem kerülhet sor támadásra. Még Brutális Mac, a legönhittebb lány sem érezte elég erősnek magát hozzá. Úgy érezte, sarokba szorították. El akart rejtőzni egy barlangban, amíg kedvezőbbre nem fordul a széljárás. Hajlottam rá, hogy egyetértsek vele. Most csak a túlélés számított.

Az átmenet egyik meghatározó jellemzője a köztes állapot, a másik a bizonytalanság. A köztes állapot azt jelenti, hogy nem vagyunk sem itt, sem ott; két pillanat között vagyunk, amikor a múló pillanat még nem vált azzá, amivé lesz. Varázslatos időszak, de egyben veszélyes is, lehetőségekkel... és kockázattal teli.

A hercegek állandó, emberi formát öltöttek. Olyan kimondhatatlanul gyönyörűek és tökéletesek voltak, hogy amikor rájuk néztem, belefájdult a szívem, és szóhoz sem jutottam. Meztelen testükön csak vékony, hajlított fémből készült fekete nyakláncuk csillogott, amely folyékony sötétségként tekergett a nyakuk körül. Hajlékony aranyló testükön ragyogó, bonyolult tetoválások futottak körbe, mint gyorsan változó viharfelhők az aranyló égbolton. Csillogó szemükben villámok cikáztak.
Mélyen legbelül éreztem a mennydörgést, ahogy válaszolok rá.

– Azt hiszem, most már engedelmeskedni fog – dünnyögte.
Engedelmeskedni neki?
Meg is halnék érte.

****

Olvasási menetrend:

Január: Rossz hold kelt fel
Február: Új nap virrad

Tehát még egészen február végéig vehettek részt a nyereményjátékban. Részletek: http://konyvekhaboruja.blogspot.hu/2012/10/tunderkronikak-ujraolvasas-jatek.html

Akinek még netán nincs egyetlen Tündérkrónikák könyve sem, most a teljes sorozatot több, mint 35% kedvezménnyel veheti meg a Cor Leonis különleges ajánlatának keretében. ;)
http://konyvaruhaz.corleonis.hu/tunderkronikak___a_teljes_sorozat_149