Érkezik a Tiszták film!

James Ponsoldt, akinek idén jön ki a saját filmje, írhatja a forgatókönyvet és rendezheti a FOX 2000 által szponzorált Tiszták c. filmet, mely Julianna Baggott nagysikerű YA könyvén alapul.

Érdekesség még, hogy Jamesnek ez lesz az első stúdió munkája, és a producer nem más lesz, mint Karen Rosenfelt (Twilight széria, Villámtolvaj).
Pressia hétéves volt a Robbanások idején, amikor az egész addigi világ megsemmisült. Már nem emlékszik sem a szüleire, sem születésnapi ajándékokra. A nagyapjával él egy romos üzlethelyiség hátsó raktárában, és csak a porig égett házakat, a kétségbeesetten túlélni próbáló embereket, a levegőben kavargó hamut és port, a mutánsokkal vívott harcot ismeri. Éjszakánként egy szekrényben elbújva arról ábrándozik, hogy egyszer talán visszatér a régi világ, vagy legalább valahogy bejuthat a Kupolába, ahol a szerencsés kevesek, a Tiszták élhetnek, akik sebhelyek nélkül vészelték át a világ pusztulását.

Eközben a Kupolában Partridge, a Kupola egyik legbefolyásosabb vezetőjének fia úgy érzi, megfojtja a szigorú új rend, ráadásul hiányzik neki az édesanyja, aki sohasem jutott be a Kupolába. Így, amikor rájön, hogy az anyja esetleg még életben lehet, elhatározza, hogy az életét kockáztatva megszökik, hogy megtalálja.

A romok között négy fiatal vívja élethalálharcát a szörnyetegek és egy gonosz, embertelen hatalom ellen. Miközben feltárul előttük a múltjuk, minden erejükre és bátorságukra szükségük van ahhoz, hogy életben maradjanak és megmaradjanak embernek.
forrás: The Hollywood Reporter 

0 megjegyzés:

Teaser kedd #25



Szabályok: 

  • Ragadd meg az aktuális olvasmányodat
  • Nyisd ki egy véletlenszerű oldalon
  • Ossz meg velünk 2 "teaser" mondatot arról az oldalról. 
  • NE ÍRJ OLYAT, AMI SPOILERES! (Legalábbis ne túl spoileres. Nem akarjuk lelőni a poént senkinek.)
  • Oszd meg a szerzőt és a könyv címet, hogy mások is utánanézhessenek
Íme az én két mondatom...



- Go and rot, you worthless bastard.
- I may be a worthless bastard, but better that than a frigid whore who sacrificed the only man to ever love her because she was too self-absorbed to save him.
Sherrilyn Kenyon: Acheron (Dark-Hunter #12)

0 megjegyzés:

Kritika ~ Bec McMaster: Kiss of Steel


Cím: Kiss of Steel
Szerző: Bec McMaster
Sorozat: London Steampunk #1
Külföldi Kiadó: Sourcebooks Casablanca
Külföldi megjelenés: 2012. Szeptember 4.
Amikor Sehol Sem Biztonságos

A legtöbb ember elkerüli a rettegett Whitechapel kerületet. Honoria Todd számára viszont ez az utolsó menedék. De vajon milyen áron?

Blade-et a nyomornegyed uraként ismerik—senki sem mer szembeszállni vele. Azt mondják egymaga győzte le az Echelon hadseregét, hogy mióta megfertőződött a vérszomjas vírussal gyorsabb, erősebb és szinte halhatatlan lett.

Amikor Honoria felbukkan az ajtajában, a csekély önuralma kettétöréssel fenyeget. A lány nem...ártatlan. Blade nem látja az acélos gerincét—vagy, hogy a lány lehet a megváltás, amit oly régóta keresett.

Tovább »

0 megjegyzés:

2014: A Divergent film éve

Megtudtuk a múlt hónapban, hogy a Divergent-itthon A beavatott címet viselő-filmet Chicagóban forgatják majd, ugyanabban a városban, ahol Veronica Roth története játszódik.

Ma a forgatással kapcsolatban új híreket hozott el nekünk a Summit-Lionsgate.
Tovább »

0 megjegyzés:

Trailer Szombat #9 (jan. 5)




Ha szombat, akkor trailer. Ha trailer, akkor könyv ajánló.
VÉGRE újra itt a Trailer Szombat!! Ha valaki még nem tudná, hogy ez mit is jelent... Részletek itt!

Ezért a trailerért köszönet Greylupus kollégának, mert bár a könyv olvasó listás egy ideje, de valahogy sosem néztem jobban utána. Aztán jött a magyar kiadás (egy ritka borzalmas borítóval) és jött Lupi, aki azóta is arról áradozik, hogy mekkora vétek lenne ezt a könyvet kihagyni. A könyv pedig nem más, mint Dan Krokos: Hamis Emlékek.


Miranda egy padon ébred, egyedül, emlékek nélkül. Rémületében rejtélyes energiát bocsát ki magából, amely rettegéssel tölt el mindenkit a közelében, kivéve egy Peter nevű idegent, aki a legkevésbé sem lepődik meg a lány megdöbbentő képessége láttán.

Más lehetőség híján Miranda kénytelen megbízni benne, és szembenézni a ténnyel, hogy őt magát fegyvernek képezték ki, és egy genetikailag módosított fiatalokból álló elit alakulat tagja, akik emberfeletti képességükkel akár egy egész várost képesek káoszba és pusztulásba taszítani.

Régi énjéhez azonban nem könnyű visszatalálni, ráadásul a múlt már nem is számít igazán, amikor a jövő kerül veszélybe…



Igazából nem is nagyon a trailer győzött meg, hanem amit my guardian friendem mesélt róla.
És az, hogy a szerző férfi, amitől máris drasztikusan növekedett annak az esélye, hogy nem vágom a falhoz.
Szóval, aki teheti, és egy jó könyvre vágyik az kapja fel! 6 Lupiból 6 ezt ajánlja!

u.i.: Aki tudja a zene címét, az szánjon meg minket és adja tudtunkra, legyen olyan szíves!

0 megjegyzés:

Könyves álompasik párbaja 2013 toborzó


Bloggerek jelentkezését várom, akik szívesen részt vennének blogjukkal ebben a több fordulós játékban.

Az idei álompasis párbaj ugyanúgy fog zajlani, mint a Hősnök viadala. A két kategóriát (YA, Felnőtt) külön szedjük. Amennyiben sikerül minimum 15 bloggert összegyűjteni, akik szívesen segédkeznének a játékban, úgy idén is megtartjuk.

A dátum egyelőre csak kiindoló pont, de valamikor március/április táján szeretnénk elkezdeni.

Jelentkezni >> itt << lehet


0 megjegyzés:

EMHTU ~ A Hajnalra várva


Könyvek Háborúja ezennel HTUH ~ Hivatalos Tündérkrónikák Újraolvasás Hostess! 

Aki lemaradt volna...

Cor Leonis Kiadó Karen Marie Moninghoz hasonlóan közös olvasást tervez a kezdetektől, egyszóval a lényeg: Olvassuk együtt (újra) Mac és Barrons kalandjait!

Minden HTUH Idézeteket, jeleneteket fog megosztani a Facebookon illetve a blogokon, hogy ezzel is kedvet csináljunk másoknak a sorozat olvasásához.

A Könyvek háborúja elérkezett a harmadik rész végéhez, így ideje, hogy összeszedjük a facebookon megosztott idézeteinket/jeleneteket:

Tovább »

0 megjegyzés:

Kritika ~ Elsie Chapman: Dualed

Cím: Dualed
Szerző: Elsie Chapman
Sorozat: Dualed #1
Külföldi Kiadó: Random House Books for Young Readers
Külföldi megjelenés: Február 26, 2013
Te vagy az Altod? Csak egy éli túl.

Kersh városa egy menedék, de a biztonság ára magas. Mindenkinek van egy genetikai Alternatívája – egy ikertestvére — akit egy másik család nevelt—és a lakóknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemesek az életre, azzal, hogy megölik az Altjukat mielőtt betöltenék a 20. életévüket. A túlélés speciális iskolát, egy jó munkahelyet, házasságot—életet jelent.

A tizenöt éves West Grayert harcosnak képezték, hogy felkészüljön a napra, amikor a megbízása elkezdődik és egy hónapja lesz, hogy levadássza és megölje az Altját. De aztán egy tragikus hiba alapjában rengeti meg West önbizalmát. Bánattal és bűntudattal sújtva, már nem biztos abban, hogy ő a legjobb változata saját magának, a változat, amely méltó a jövőre. Ha bármilyen esélyt is szeretne a túlélésre, nem szabad tovább menekülnie az Altja elől, és a szerelemtől sem…Ugyan mindkettőnek megvan az ereje, hogy elpusztítsák őt.
Tovább »

0 megjegyzés: