Kritika - Junot Díaz: Így veszíted el

"…nincs olyan kapcsolat a világon, ahol nincsenek összezörrenések."

Cím: Így veszíted el

Szerző: Junot Díaz
Hossz: 208 oldal
Hazai megjelenés: 2013. április 18.
Hazai kiadó: Cor Leonis

Junot Díaz kötete egymáshoz kapcsolódó történetek füzére, melyek középpontjában a szerelem áll, csak épp más-más jelzővel: szenvedélyes, tiltott, haldokló, anyai. A szerelem pedig maga is „idegen” egy idegen földön, hiszen New Jerseybe szakadt dominikaiak közösségében járunk, akik gyötrelmesen próbálják összekapcsolni a két világot, hogy életteret találjanak maguknak. Az energikus és ötletes, gyengéd és humoros szöveg elénk tárja az emberi szív határtalan sóvárságát és elkerülhetetlen gyengéit.

Junot Díaz a Dominikai Köztársaságban született és New Jerseyben nevelkedett. Már Drown című első novelláskötete nagy visszhangot váltott ki, majd regénye, a The Brief Wondrous Life of Oscar Wao 2008-ban elnyerte a Pulitzer-díjat. Az Így veszíted el 2012-ben jelent meg tovább öregbítve fiatal szerzője hírnevét.

Cor Leonis | Bookline | Libri

Már az első novella első pár mondata is meggyőzött arról, hogy ha továbbra is megtartja azt a lazaságot, energiát, akkor én ezt szeretni fogom.

Nem vagyok rossz ember. Tudom, hogyan hangzik ez – védekező, gátlástalan –, de igaz. Olyan vagyok, mint mindenki más: gyenge, tele hibákkal, de alapvetően jó.

Az ember nem hinné el, de tényleg! Yunior a legtöbb novellának a narrátora és talán sok női olvasó legszívesebben gyűlölné, merthogy az idő többségében egy tuskó, de élethű és valahogy mégis a legkedvelhetőbb karakter minden hibája ellenére. Talán mert mindannyian megtalálhatunk benne valamit, ami, ha tükröt tartunk magunk elé, visszaköszön.

A novellák nem időrendi sorrendben vannak, ugrálunk ide-oda, van hogy semmi köze Yuniorhoz vagy a családjához - ez a novella tetszett legkevésbé, hiszen Yunior narrációját szoktam meg, azt szerettem, és Díaz nem igazán tudta azt az élményt visszaadni egy női mesélővel.

Ez a könyv számomra hatalmas meglepetés volt. Mindent betart, amit a fülszöveg ígér. Díaz stílusa megszerettetett velem egy olyan könyvet, aminek a műfaja fényévekre áll tőlem. A könyv tanít, anélkül, hogy kioktatna, anélkül, hogy megmondaná mi rossz és mi a jó. Engedi, hogy az olvasó döntsön, ezek mellett pedig úgy mesél, mintha egy barát gondolatait olvasnám, és nem egy számomra ismeretlen ember tapasztalatait és véleményét.

Az író nem szépít, nincs benne kényszerített formalitás. Díaz azt írja és úgy, ahogy neki jól esik és amit megkövetel a történet és a narrátor, aminek hatására az olvasó sokkal közelebb érezheti magához a sztorit. Mindezek mellett még a két nyelvűség is tetszett, a spanyol és az angol/magyar keveredése.

Kiknek ajánlom? Fiataloknak mindenképp! Bár a történet látszólag valóban a szerelem/szeretet és annak elvesztésére fókuszál, a háttérben az egész a felnőtté válásról szól, a beilleszkedésről, a leggyakoribb hibákról, amiket fiatal korunkban elkövetünk, és amikre megbánással nézünk vissza később. Illetve bárkinek, akit érdekel a téma, mert Díaz stílusa frenetikus!

*A Kiadónak hatalmas köszönet az ARC példányért, és hogy elhozták nekünk ezt a kötetet!*